Ezt nemrég kaptam anyukámtól. Szerintem zseniális.

Stand By Me from Mike Yates on Vimeo.

Megvolt az első, még nem tanítós nap az iskolában. Mivel minden olyan kollégát kirúgtak, akivel szót tudtam érteni, kicsit így érzem magam...

Most látom, hogy büntet a blogspot. Látom, hogy nem látom a linkeket, mert olyan színűk van, hogy kifolyik a szemem. Dolgozom a probléma elhárításán.

Ismét volt szünet, ami annak tudható be, hogy kevés nyűgöm volt, és mivel alapvetően egész jól elvoltam nem volt min rinyálni. Ötletem, gondolatom volt poszthoz, ellenben olyan dög lusta voltam hozzá és/vagy mindig olyankor jutottak eszembe, hogy mire gép elé kerültem, már nem volt kedvem leírni.

Node.

Szó volt ugyebár mindenféle reményhal-projektről. A helyzet még alakulóban van, de az már most biztos, hogy egy reményhal nem csinál sarat. A lényeg, hogy elvégeztem egy tanfolyást (magától értetődően kiváló eredménnyel), amivel lehetőségem nyílna valami mást csinálni, mint a tanítás. Legalább mellékesként. A dolog beindult, de aztán rögtön magyarossá vált a tempó. Azt terveztem, hogy nyáron megszerzek bizonyos mennyiségű gyakorlatot, na ez nem jött össze – kivételesen nem az én hibámból. Pedig kéne ez a dolog nagyon. Azt hiszem további lépésekre lesz szükség…

Azért nem írom le miről van szó, mert minek. Aki tudja, tudja, és ha van még olyan, aki úgy olvas, hogy nem ismer, az majd megtudja, ha ez lesz a főállásom. Erről ennyit.

Mint olyan, aki lassan 23 éve jár megszakítás nélkül iskolába nem állom meg, hogy nem mondjam el, mi is történt a nyáron. Persze csak távirati stílusban, mert nem hiszem, hogy sokakat izgatna.

Először is kaptam kis nyári munkát hazánk egyik vezető szakszervezetétől, hét darab tudósítás jellegű cikk megírására. Sokat kellett utazni, unatkozni, de all in all, nem volt rossz élmény (hála anyám GPS-ének többek között). Rendesen megfizették, pláne, hogy ilyen szar cikkeket még nem írtam.

Ezen országjárós apropóból elmentünk miniszabira Pécsre, ahol is két napot voltunk, részletesebb leírás itten.

Aztán maratoni itthon döglésbe kezdtünk, azonban jelentős változás állt be kettőnk kapcsolatában. Eszter ugyanis teljesen rákattant a WoW-ra. Nem vicc. Négy hónap alatt 80. szintű lett. (Akinek lila gőze sincs arról, hogy mi ez, annak kedvéért mondom: ez igen jó teljesítmény.)

Azóta meglehetősen sok időt töltünk – immáron közösen – a virtuális térben. Kéretik nem pofákat vágni, hogy miért nem megyünk bőrrákot gyűjteni a szép napocska alatt, ésatöbbi. Azért nem mert nekünk ez jó. Ó együtt játszani, erről csevegni. Aki geek az érti, a többi meg akkor se értené, ha tovább magyaráznám. A lényeg, hogy ez nekünk jó.

Mivel mindjárt itt a szeptember, erősen romlik a kedélyem. Még nem annyira, mint szokott, ami furcsa.

Nos mostanra ennyi fért bele, szerintem leszek gyakrabban. Már ha érdekel még valakit.

(Ez azért is jó kérdés, mert ha ezt elolvassátok, akik érdekel, ha nem olvassátok, mert nem érdekel, akkor minek ideírni…izé….)

Ma arra ébredtem, hogy nyilall az jobb arcüregem. Már a pislogás sem valami jó érzés azon az oldalon.
Orvos híján - nem mintha túl sok mindent tudnának tenni e téren, vagy amit tudnak, azt én nem hagyom nekik - ezt tettem magammal:

Boldog tavaszi szünetet nekem...

Még egy lomhán induló reggel, lassan kúsznak a napok a tavaszi szünetig...

Neked szabad az út, veled mulat a sors,
Ahogy akarod úgy táncolsz.
Neked arany a kút, neked ezüst a polc,
Neked a törpe is nyolc.
Úgy gurul a pénz, nem érem utol,
Mindig csak keresem újból.
Nézd a fene belé mind hozzád szaladt,
Elbújt a bőröd alatt.

2x Refr:

Indulni kell, megint és az álom búcsút int,
De őrizd tovább a csodát egy életen át.
Indulni kell, megint, újra menetrend szerint,
Míg egy forint a világ, nem lóghat a láb.

2)

Lehet hogy ez egy vicc, de akkor hol a poén,
Aki nevet az nem pont én
Megint szoros a szíj, megint feszül a húr,
Talán alszik az Úr.
Hogy szökik a pénz csak tátom a szám,
Megint zálog az órám.
Nézd, megcsal a pénz, mást ölel át,
Nekem csak kelleti magát.

2x Refrén

Kitöltöttem ezt. A tesztet kimondottan ajánlom azoknak, akiknek van egy szabad negyedórájuk, elég jónak tűnik a dolog.

Kattints ide, ha több magyarázatra vágysz.

Meg kitöltöttem ilyet is:

Your rainbow is strongly shaded blue.

 

 

 

 

 

 

 

What is says about you: You are a tranquil person. You appreciate friends who get along with one another. You share hobbies with friends and like trying to fit into their routines.

Find the colors of your rainbow at spacefem.com.

Hát mit ne mondjak. Mostanság nem vagyok éppenséggel túl tranquil. Csak nagyon szeretnék az lenni. A többi nagyjából stimmel.

Már régóta tervezek írni, de valahogy sose jön össze. most épp dolgozatot iratok, és gondoltam, belekezdek egy postba, hátha sikerül. Mert ugye "szegény embernek semmi se..."

Több dolog is van bennem, amiről írhatnék. Ilyenkor sosem tudom, hogy írjak egy nagy "megapostot" amiben szofisztikáltan elszeparálom egymástól a semmiféle összefüggésben nem lévő részeket, vagy inkább írjak sok kicsit, és küldjem el őket külön? Vagy lovagoljam meg most a postolhatnék érzését, írjak meg előre mindent, majd tegyek úgy, mintha naponta friss anyagokat közölnék, pedig nem? Hát ilyen gondok gyötörnek.

Az első gondolat, amiről írni akartam az az a nyilvánvaló mgállapítás, hogy: Van munkám. (Tudom, most azt gondoljátok, Mér' eddig nem volt? - De volt.) Csakhogy most, hogy az én ingerküszöbömet is elérte a gazdasági válság kaszkádként alázúduló hírtömege, elgondolkodtam. Az elmúlt fél évben szinte mindennap úgy keltem fel, hogy kell egy másik állás. Kezdetnek egy másik iskola. Ahol persze ennyit fizetnek, de nem kell néha teljesen eszement dolgokat csinálni a tanítás mellett. Gondolkodtam mindenféle képzéseken, nyelviskolán, ilyen-olyan fél- és/vagy mellékállásokon, de semmi érdemlegeset nem találtam. Nanáhogynem. (Update: A régebben említett Reményhal-projekt múlt szombaton útjára indult, eddig nagyon ígéretes, de nem akarom elkiabálni. Elméletileg szeptemberben már látni fogom, hogy lesz-e ebből valami.)
Szóval van munkám. Olyan, ahol nem vagyok összezárva a munkaidő 95%-ában a főnökkel, sőt mi több voltaképpen én vagyok a főnök a nap nagyrészében. Olyan, ahol lehet állni, ülni, nincs napi kvóta, de garantáltan van 45 percenként szünet. Olyan, ahonnan mindennap legkésőbb 15 órakor otthon vagyok, ahol évi 175 napot kell dolgoznom, 13 havi fizetésért (nekem még az is megmaradt). Ilyenkor nem jut eszembe, hogy keveset keresek, és ez sose fog nőni, mert eszembe jut, hogy nekem legalább van. Mert egy nyelviskolában ugyan nem kell pedgógiai bozótharcot vívni nyegle kamaszokkal, azonban ott egy percet sem lehet lazítani.
Néha úgy érzem, hogy csak magyarázom a bizonyítványom, és csak azért próbálom fényezni a munkám előnyeit, hogy szabaduljak a gondolattól, miszerint csak ennyi jutott. Néhanap viszont azokra gondolok, akik hozzám hasonló értelemmel, képzettséggel, barátokkal és családdal bírnak, és ugyanezért a szarért-húgyért gürizik halálra magukat, miközben agyuk hátsó részében a munka elvesztésétől való félelem és az önutálat marják egymást.

Nna erről ennyit, ugyanis a fenti sorokat épp dolgozatírás közben írtam (a kölykök írták a dolgozatot, nem én), és arra számítottam, hogy majd tovább gombolyítom a tudatfonalat, azonban be kellett mennem helyettesíteni, és így...szóval, mint mondtam: "Szegény embernek semmi se..."

Egy kis útravaló a katedra túloldaláról...